Miniajánlók#1 - Magyar írókkal tavasszal

Rengeteg embertől hallottam már azt, hogy nem olvasnak magyar íróktól, mert azok nem olyan jók, mint a külföldiek. Ez hülyeség, már bocsánat. Bár lehet benne igazság, hiszen magyarra valószínűleg azokat a külföldi regényeket fordítják le nagyobb számban és nagyobb valószínűséggel, amik ott kint is sikeresek voltak. Akárhogyis, úgy gondolom, az is fontos, hogy a saját országunk kortárs íróit is megismerjük, így elhatároztam, hogy ezentúl több magyar szerzővel is bepróbálkozok. Ehhez egy óriási löketet ad egyébként a Hungarikum Könyvklub, ami magyar könyvekkel foglalkozik, és amit Vhrai, a Libellum blog írója indított el.

A mai bejegyzés egy miniajánló-gyűjtemény lesz, méghozzá az elmúlt időszak alatt olvasott négy magyar regényről. Előrevetítve közlöm, hogy egyes olvasások nem fenékig tejfel és csillámpóni voltak, ennek ellenére továbbra is kitartok amellett, hogy azért magyar íróktól érdemes olvasni.

Fejõs Éva: Karácsony New Yorkban

Olvasva: 2018. április 19., 14:50 → 2018. április 26., 13:39
Értékelés: 2,5 csillag

Igazából nem is lett volna nagy baj vele. Ha eltekintünk attól, hogy szerintem elég hosszúra sikerült az előkészítés, majd hogy – érthetetlenül - konkrétan lespoilerezte a saját végét, akkor egy egész kellemes olvasmányról beszélhetünk, amivel gyorsan lehet haladni. A szereplők is okék voltak, a cselekmény is rendben fojt a saját kis medrében – csakhogy! A könyv vége hiányzik. Nem tudom, lehet, hogy csak az én példányomból veszett el az utolsó pár oldal, vagy ez valami globális átverés… de valami nagyon nem oké így ezzel a befejezéssel. Adott egy probléma, amire aztán nem lesz megoldás, és nem azért, mert nem lehetne, hanem azért, mert az írónő elfáradt, és korábban elküldte a kéziratot, vagy egy fanatikus gyűjtő felvásárolta az összes utolsó tíz oldalt, vagy az ufók elrabolták a szerkesztőt, aki még nem végzett a munkájával… Nem tudom. Igazából egy nagyon nagy pozitívum és egy nagyon nagy negatívum van számomra a könyvben: imádtam, hogy Mary-Ann és Wayne összejöttek. Az ő párosukat nagyon szerettem, és mindig vártam, hogy végre az ő szemszögük következzen. Viszont, hogy lehet az, hogy lezáratlanul maradt Nicholas és Lina ügye?? Nem ők voltak a kedvenceim, de azért egy ilyen folyamatot nem lehet csak úgy elvágni… És a másik. Mi lesz Martinnal és Virággal? Azzal a lánnyal csak nekem vannak problémáim? Nem gyanús, hogy az volt a végső löket a kapcsolatuknak, hogy kiderült Martin Wayne, egy rockisten fia? Csak én gondolom azt, hogy Virág mindössze féltékennyé akarta tenni az exét? Hát mi lenne jobb és hatékonyabb eszköz, mint egy híresség fia? Én azért vártam volna valami, nagy észhez térést Martintól, miután hazaérkeznek…
Összességében? Pár napra kikapcsolt, volt benne pár humoros rész, de nem igazán tetszett. Ha még egy húsz oldalt odatoldottak volna, és írtak volna neki egy  megoldást, egy lezárást, nem kel, hogy pozitív legyen,lehet felőlem negatív semleges, de könyörgöm, ha egy kerete lett volna a történetnek... akkor lett volna jobb is az a csillagozás.

Király Márk: Harminc nappal a világvége elõtt

Olvasva: 2018. április 26., 14:00 → 2018. április 27., 15:18
Értékelés: 2 csillag

Kérdés: hát ellen lehet állni egy ilyen címnek? Ugye, hogy nem J. Mindennek ellenére csak egyvalami sikerült ebben a könyvben: nagyon jól bemutatta, hogyan őrül meg a világ a bejelentés hírétől, miszerint egy későn észlelt meteorit harminc nap elteltével atomjaira zúzza a Földet. Azokat az elmebetegeket elnézve, akik ebben a világban rohangálnak, tényleg kijelenthetjük, hogy az emberiség talán tényleg megérett a pusztulásra. Ennek a kaotikus állapotnak többféle megközelítését is láthattuk, a kiábrándult hívőket, a virtuális valóságba menekülteket, és az önkéntesen öntudatlanságba merülőket, és azokat is, akik azt vallják, hogyha már meg kell halnunk, mi döntsük el, mikor és hogyan. Mármint a lehetőségekhez mérten. Megdöbbentő látni, hogy a táradalom hogyan vetkőzik ki minden emberségéből, már nincsenek törvények, nem számít semmi. 

Igen, ez mind-mind benne van. Csakhogy! 
Annyi mindent ki lehetett volna még hozni belőle! Nem feltétlenül arra gondolok, hogy az előbb említetteken kívül még kellett volna plusz elemeket behozni ide, de a már meglévőkre nagyon ráfért volna egy alaposabb kifejtés. Nagyon egyoldalúra sikerült a regény, nagyon a drog-pia-szex témára volt kihegyezve a történet. Ami nem baj. De teret kellett volna engedni a többinek is, mert így elég egyhangú volt az elbeszélés és lassacskán unalmassá vált.

Mi lesz a sorozat sorsa? Mert igen, van még egy rész, ami a pusztulás után játszódik, Harminc nappal a világvége után címmel. Az a helyzet, hogy az első részben való csalódásnak nem sikerült elvennie a kedvem. Naná, hogy a cím miatt. J

Istók Anna: Éhes felhõ a napot

Olvasva: 2018. április 28., 07:34 → 2018. április 30., 14:29
Értékelés: 5 csillag

Úgy, hogy az előző két olvasás csalódás volt a köbön, nagyon jó felüdülés volt! Befejeztem, becsuktam, és elaléltam. Nem feltétlenül az új kedvencemként gondolok rá, de eszméletlenül jó volt olvasni, elgondolkodtatott és ráébresztett dolgokra. 

A regény Nóráról, egy 26-27 éves lányról szól, aki egész életét lázadásban és kimondatlan frusztrációban élte le. Itt nem olyan konfliktusokra kell gondolni, amiből kijönne egy kilencazikszediken-évadnyi szappanopera-sorozat. Sok kicsi látszólag jelentéktelen múltbéli dolgok miatt lesz azzá a helyzet, ami, s amire Nórának megoldást kell találnia, ha meg akarja találni a boldogságot. Ehhez plusz bonyodalomként asszisztál egy tiltott szerelmi szál, és egy testvér halála. 
Különösen tetszett a váltott szemszög (ami nagyon nem a hagyományos módon van megoldva, de nem mondom el, majd rájöttök) és maga Zsóka és Nóra kapcsolata. Mármint a nem létező kapcsolata, ugyanis a két lány nem igazán állt közel egymáshoz, és látszólag teljesen különbözőek. Pedig… valójában nem is, hisz ugyanarra vágytak, ugyanattól féltek, ugyanazok és ugyanúgy tartották sakkban őket, de amiatt, hogy mindketten más menekülőutat találtak, egyáltalán az, hogy menekültek, szétzilálta az amúgy is pengeélen táncoló családot. Ha összetartottak volna, talán minden másképp alakul… Zsóka és Nóra együtt megállíthatatlanok lettek volna :(
Számomra a könyv legfontosabb üzenete, hogy merjünk önmagunk lenni, és a saját utunkat járni, nem akarjunk megfelelni másoknak, és ne hagyjuk, hogy az örökös félelem gúzsba kössön bennünket. 
Hungarikum Könyvklubb karc: https://moly.hu/karcok/1096811

Böszörményi Gyula: Mindörökké várni

Olvasva: 2018. május 2., 06:41 → 2018. május 5., 21:29
Értékelés: 5* csillag

Na, és akkor most tegyük fel a koronát erre a csapongó bejegyzésre!

Ha valóban kételkedik valaki abban, hogy vannak zseniális magyar szerzők, annak had mutassam be Böszörményi Gyulát. Mert ez az ember egy zseni és eszméletlenül jó! Ezt persze eddig is tudtam, hisz számomra az Álomfogók egy óriási mérföldkő volt, többek között annak a sorozatnak is köszönhetem, hogy megszerettem az olvasást, de a Mindörökké várni most újból és kétszeresen is megerősített abban, hogy ez a stílus megunhatatlan, Gyula bá’ egyszerűen bármit bármilyen műfajban csinál, az jó!

Ebben a novelláskötetében engem teljes mértékben lenyűgözött, olyan mondanivalókat sző a történetekbe, amik bárkit megérintenének. Egy kis anekdota: szeretek kiülni a városi főtérre olvasni, és a múlt csütörtökön ismét elkapott az a hangulat, hogy menjünk ki a szabadba és üljünk be a fagyi közben telefonnyomkodó tömegbe egy könyvvel, és cáfoljunk meg egy tucatnyi sztereotípiát a mai fiatalokra vonatkozólag. Két és fél óra hosszat ültem kint ezzel a kötettel a kezemben, lassan elkezdtek hazafelé szállingózni a családanyák is az oviból vagy bölcsiből összeszedett csöppségeikkel, így a főtéren óriási nyüzsgés támadt és az apróságok pillanatok alatt kész játszóteret varázsoltak a téren. Én meg világéletemben vonzottam a gyerekeket, így nem tudom, miért, de egyszer csak arra eszméltem fel, hogy a szülők beszélgető csoportjától eltávolodva egy rakás gyerek környékezett meg engem, ki-ki távolról, ki-ki közelebbről. Nagyon édesek voltak, tényleg, én viszont épp a címadó novella teljes hatása alatt voltam, így a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy az imént olvasott történetről beszélek nekik, hogy mennyire igaz, és hogy mekkora csattanó van a végén, és úúúú! és ááá!, és szerintem akkor sok mindenkinek átfuthatott a fején az, hogy na, ennek is elment az esze. Mikor realizáltam a helyzet abszurditását, hogy épp egy csapatnyi idegen kisgyereknek tartok könyvbemutatót, akiknek a szülei kezdenek egyre inkább ferde szemmel pillantgatni felém, jobbnak láttam elhúzni a csíkot, míg a végén kényszerzubbonyban hurcolnak el.

Vissza a könyvhöz. Továbbra is csak egy szóval vagyok képes jellemezni: zseniális! Személyes kedvenceim a Mindörökké várni, a Nemzedékek, a Dogma és A bolond. Ez utóbbit különösen közel érzem magamhoz, de igazából az összes novella rengeteget mutatott nekem és fedett fel előttem. Itt nem arra kell gondolni, hogy valami világrengetően új dolgot ismerhetünk meg a könyvből, nem. Itt a miénktől eltérő környezetben mindenkori, öröklétű dolgokat ír le világrengetően, a segítségével rengeteg mindent újrafelfedezünk és –megélünk. Garantáltan felkerült azon könyvek listájára, amiket én mindenkinek kortól, nemtől, identitástól, és világnézettől függetlenül mindenkinek ajánlok! Humoros, váratlan, és elképesztő!

***

Ennyi lett volna ez a gyors miniajánló/minikritika gyűjtemény. Plusz infó: egy inspirált pillanatomban belekezdtem a bookstagrammolásba, Instagramon ezentúl felhosreading néven megtalálható vagyok J. Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a posztot, hamarosan újra jövök. Olvassatok sokat az érettségizőknek pedig extra adag kitartást és sok sikert! :)