A januári Blogprojektünknek
is rövidesen a végére érünk, aminek keretében a Könyvmolyképzővel való
viszonyunkat mutattuk be nektek. Az előző két posztban több könyv többször is
felbukkant – ámde az ellentétes oldalon. Érdekes volt, hogy egy regényt, amit
valamelyikünk nagyon szeretett valamiért, egy másikunk pont a miatt könyvelte
el negatív élményként. Az utolsó nap témája pedig még jobb lesz szerintem: olyan
könyvekről fogunk most írni, amik különlegesek számunkra – amik nem feltétlenül
a kedvenceink, nem is biztos, hogy csalódtunk bennük, egyszerűen csak van
valami, ami fontossá teszi őket számunkra.
Denise Jaden: Never
Enough – Soha nem elég
Először igazán nem is tetszett, és úgy tettem le, hogy
hiába gyönyörű a borítója, nem érte meg megvenni. Két év is eltelt talán, mire
újraolvastam. És akkor már imádtam! Át kellett esnem egy nehezebb időszakon
ahhoz, hogy megértsem a szereplőket és a döntéseiket. Röviden a történet egy
testvérpárról szól, ahol az idősebb lány anorexiás lesz. Aminek, mint tudjuk,
elég bonyolult lélektana van… De többet nem is spoilereznék.
Az én esetemben azon múlt ennek a könyvnek a
megszeretése, hogy átélek-e hasonlót vagy nem. Anorexiás nem lettem, de 13-14
évesen annyira rákattantam arra, hogy hány kilót nyomok, hogy nézek ki, mennyit
eszek, hogy brutálisan lefogytam, az egyébként erős immunrendszerem romokban
hevert, és hiába csúszott egyre lejjebb a mérleg mutatója, csak azon kattogott
az agyam, hogy ennyi nem elég, tovább kell csinálnom, további órákat kell
edzéssel töltenem, és további étkezéseket kell kihagynom. Aztán egyszer egy
ártalmatlan kis vírusos megbetegedés (nem undorítalak titeket a részletekkel)
úgy ledöntött a lábamról, hogy nem bírtam önerőből meggyógyulni. Egy ilyen
betegség legyőzéséhez normál esetben 2-3 napra lett volna szükségem. Akkor
kellett másfél hét! És mikor már olyanok jöttek ki belőlem, amiről még a hülye
(amilyen én voltam akkor) is megállapítja, hogy nem kaja, akkor iszonyúan
bepánikoltam, és megfogadtam, hogy soha többet! Attól fogva normálisan ettem,
és az edzést is, bár nem hagytam abba, hisz kell a mozgás, mérsékeltem egy
kicsit. Viszont maga az érzés, amiről a Soha
nem elég is beszél, nem múlt el. Még mindig bennem van. Nem tudok úgy
tükörbe nézni, hogy nem villanjon fel legalább egy másodperc töredékrészére az,
hogy vajon mennyit híztam, vajon mennyivel rosszabb az alakom, mint anno. Lehet,
hogy megtanultam kiszűrni és nem foglalkozni vele, és lehet, hogy jól érzem
magam a bőrömben – de azért ez a gondolat mindig ott motoszkál. Jól elásva a
tudatom mélyén, az igaz, de ott van.
Collen Hoover:
Slammed – Szívcsapás
A Szívcsapásról még tervezek írni egy blogbejegyzést,
a későbbiekben majd azt is olvashatjátok. (UPDATE: ITT)
A könyv maga azért érintett meg különösen, mert ez a 2018-as
év baromi rosszul indult (és nem mellesleg azóta is olyan hepehupás, hogy
kezdek beleszédülni…). Nem megyek részletekbe. A Szívcsapáshoz nem is igazán volt hangulatom, nem érdekelt a
szerelmi szál, sőt, fárasztott… persze Will nagyon aranyos volt (mintha minden
Will imádnivaló lenne, nem? Will Turner, Will Herondale, és most Will Cooper…),
de nem kötött le az egésznek a feelingje, és nem kapott el a cselekmény sem.
Ja. Egészen addig, míg ki nem derül az a bizonyos dolog Lake édesanyjáról.
Rám a szülők tragédiája volt óriási hatással. Apa?
Szívrohamban meghalt. Anya? Tüdőrák diagnosztizálva. És hogy miért sírtam el
magam ezen, azon kívül persze, hogy ez önmagában is nagyon szomorú? Azért, mert nálam kicsapta a biztosítékot, hogy mi van, ha én is elvesztem a szüleimet? Kicsit
összeomlottam attól a felismeréstől, hogy hiába lenne kényelmes azt hinni, hogy ők mindig itt lesznek, ez nem így van. Úgyhogy akkor
éjfélkor (akkor olvastam ugyanis el az utolsó oldalt) elhatároztam, hogy másnap
mindenki kap tőlem egy hatalmas ölelést. Szimplán csak azért, mert még itt
vannak nekem. J
Jenny Han: A
fiúknak, akiket valaha szerettem
Azért nem csak lelombozó élmények társíthatók a KMK
könyveihez. Ezt a regény 14 évesen egy osztálykarácsonyon kaptam ajándékba,
méghozzá attól a sráctól, akibe akkor halálosan bele voltam zúgva.
Természetesen még aznap ki is olvastam a könyvet (majd utána még kétszer végigszaladtam
rajta :D), és úgy éreztem, hogy igen, ez kettőnk számára íródott! Mert…
·
A könyvben három
lány van, akik testvérek – nekem is két húgom van… bár én vagyok a legidősebb,
Lara Jean meg itt a középső lány. Na, mindegy. :D
·
Említik benne a
két kedvencemet, a Harry Pottert és a Pókembert.
·
Lara Jean tud
sütni, és elég sokat is süt a regényben. Én egy kész katasztrófa vagyok a konyhában,
ámde imádom a sütiket. Enni…
·
Lara Jean nem
szeret biciklizni… Hát, hogy a viharba n… Mindegy, én imádok, és legalább
benne volt az a szó, hogy bicikli.
·
A főszereplő
srácot Peter Kavinskynek hívják… és történetesen, aki nekem tetszett, szintén a
Péter nevet viselte.
Oké, elismerem, ezek nem a legbiztosabb érvek, de
akkor minden csodálatosnak tűnt, és biztos voltam benne, hogy már maga a könyv
címe is egy utalás. Mivel ez egy sorozat első része, ráadásul függővégesen, úgy
éreztem, nekem, nekünk kell befejeznünk a történetet. Igen, akkor én ilyen
romantikus lelkületű voltam.
Végül a dologból nem igazán lett semmi, mert mindketten
olyan kis gátlásosak voltunk, hogy a ballagásig és még utána sem mert egyikünk
sem lépni. Azóta csak háromszor találkoztunk egymással, de a dologból nekem
köszönhetően semmi sem lett. Ugyanis engem a gimi jelentősen megváltoztatott,
aminek részben örülök, részben nem, de azért mégis egy kicsit. Más lettem, más
kezdett el érdekelni, végre meg tudtam fogalmazni, mik a hibáim, min kell
változtatnom, stb. És tényleg sajnáltam, mikor közölnöm kellett vele, hogy én
már nem érzek semmi olyasmit, amit korábban, hogy szerintem nem illünk össze, és
hogy ez az egész az utolsó utáni utáni utáni pillanatban történt – amikorra én
már rég továbbléptem.
Oké, ez sem volt egy boldog sztori. De legtöbbször nem
is az örömteli események vannak ránk nagy hatással. Ezek a szituációk pedig példák arra, hogy az olvasás mennyi mindenen tud segíteni.
***
Ennyit lett volna ez a Blogprojekt, az utolsó nap
posztjait lessétek meg a többiek oldalán is! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése