John Green, Maureen Johnson, Lauren Myracle: Hull a hó

Tél vagy nyár? Tél. Még nyáron is, sőt nyáron igazán. A következő könyv ugyanis – bár tény, hogy nyáron nem kell feltétlenül nyári történeteket olvasni, dehogyis! – karácsonyi. Egy olvasási kihíváshoz összeállított listámon volt rajta, amin látszik, hogy csak öt perc alatt dobtam össze, mert az öt regény közül mind ujraolvasás (és ezen a nyáron egyáltalán nem akartam őket olvasni, hisz annyi olvasatlan társuk vár még rám, ráadásul a könyvtártúrás könyvekkel se igazán haladok), valamint az egyik (ez) szöges ellentéte az időjárásnak. Ennek ellenére nekem a Hull a hó mégis egy olyan olvasmány, amit bármikor szívesen veszek kézbe. Ámbár furcsa, hogy ez idáig még egyszer sem olvastam a téli hónapok alatt…

műfaj: ifjúsági, romantikus

kiadja: GABO Könyvkiadó

oldalszám: 314

értékelés a moly.hu-n: 82%

az én értékelésem: 5 csillag

borító: nekem tetszik ez a hógömbös megoldás, és a piros-kék színösszeállítás borítókon az egyik kedvencem

+ nem lesznek utált karakterek J

FÜLSZÖVEG:

Akár egy tökéletes karácsonyi ajándék…

A karácsony varázsát az utóbbi idők három bestseller-szerzője – JOHN GREEN, MAUREEN JOHNSON és LAUREN MYRACLE – kelti életre egymáshoz kapcsolódó, kacagtató és elbűvölő történeteiben, amelyek úgy szólnak szerelemről, romantikáról és csókokról, hogy az olvasónak a lélegzete is eláll tőle.

„Olyan mulattató komédia, hogy Shakespeare-hez is méltó lenne.”
– Washington Post Book World

1. Maureen Johnson: Az ünnepi expressz

karakter, akit imádtam: Jubilee

kedvenc jelenet: mikor Jubilee „elveszíti” a telefonját

Az első történetben Jubilee tűkön ülve készülődik az egyéves évfordulójukra a fiújával, Noah-val - ami történetesen épp karácsony előestéjére esik – mikor Sam, a család ügyvédje sietve érkezik a hírrel, miszerint a lány szülei egy vásárlási zavargás közszereplőiként börtönbe kerültek. Jubileenek nincs más választása, mint vonatra szállni, hogy egy barátnője miatt aggódó idegen és egy rendkívül élénk pomponlány csapattal való utazás után az ünnepeket Floridában, a nagyszüleinél tölthesse, távol Noah-tól és az otthonától. Csakhogy mindössze Gracetownig jut a vihar miatt, amihez foghatót a környék már ötven éve nem tapasztalt.

Ez az indítás szerintem a könyv legviccesebb harmada, egyben az én kedvencem. Jubilee csípős humora minden oldalra varázsolt valamit, ami nevetésre késztet, őt és Stuartot egyszerűen lehetetlen nem szeretni. Sokszor – mint azt ahogy a továbbiakban is láthatjuk majd – annyira abszurd helyzetekbe keverednek, amik már-már az egész cselekményt hitelessé teszik. Nekem ez egy tökéletes nyitása volt a regénynek, ami csak megerősít abban, hogy ez a könyv évszaktól, ünneptől függően bármikor jöhet!

2. John Green: A pomponisztikus karácsonyi csoda

karakter, akit imádtam: Hercegem, Tobin

kedvenc jelenet: mikor Carlával másodjára is megkísérel feljutni a domboldalra

A második történet sem kevésbé mozgalmas, mint az első, folytatódnak a karácsonyi komplikációk. Tobin szülei Bostonban ragadnak az ünnepek idejére, így Tobin barátaival, JP-vel és Hercegemmel James Bond-filmekkel ütik el az időt, amikor váratlanul befut a hívás egy a Waffle House-ban dolgozó ismerősüktől, Don-Keuntól, hogy az éttermet elözönlötték a viharban elakadt vonatról menekült pompon lányok. Csakhogy nem ő az egyetlen alkalmazott, aki telefonált, így ezzel kezdetét veszi egy versenyfutás Tobinék, a Reston-ikrek és a söröshordós főiskolások között. Ki ér előbb a Waffle House-ba, ahova csak egyik csapatot engedik be, a „hímneműek és pompon lányok aránya hígításának” elkerülése érdekében.

Itt következik a dolgok legfázósabb, egyben legélőbb része. Illetve nem tudom, használatos-e a legélőbb kifejezés, mindenesetre számomra a második történet minden részlettől eltekintve a három sztori közül a legéletszerűbb volt. Ez az első írás, amit John Greentől olvastam, de a stílusát azonnal megkedveltem! Számos viszontagság mellett, amit három főszereplőnknek hősiesen át kell vészelniük, itt sem marad el a humor és a vicces jelenetek sokasága, és kifejezetten tetszett, ahogy egy-egy félmondattal megtöri a pompon lányokról alkotott sztereotípiát.

3. Lauren Myracle: A malacok védőszentje

karakter, akit imádtam: Addie, Charlie, Mayzie

kedvenc jelenet: amikor megtudjuk, hogyan ér össze a három történet

Addie a barátnője miatt aggódó idegen, Jeb barátnője, és most megtudjuk, miért is aggódik annyira, hogy még egy hadseregnyi pompon lány se jelent vigasztalást számára. Addie és Jeb ugyanis szakítottak, de Addie nem bírja ki, és ír Jebnek egy email-t, amelyben egy találkozóra invitálja. Jeb viszont nem megy el, és Addie-nek, úgy tűnik, ettől még folytatnia kell az életét - nélküle. Egy szerelmes szív gondolatait viszont nehéz másfelé terelni, és az események egyszer és mindenkorra szemesítik a lányt saját hibáival.

Míg az előző kettőn halálra nevettem magam, itt a poénok száma egy kissé megfogyatkozik. Ám ez egyáltalán nem rossz, sőt, itt megjelenik egy kicsit az a klasszikus „a karácsony szelleme”-motívum, de nem egy nyálas, szirupos formában, hanem egy hihető, életszerű szituáción keresztül, ami szerintem nagyon szívhez szólóvá tette a befejezést. Engem ebben a harmadik történetben nem igazán a romantikus lezárás, hanem Addie jellemfejlődése nyűgözött le, ahogy rendezi régi és friss nézeteltéréseit és hibáit, és ahogy elkezd észrevenni másokat is önmagán kívül.

***

Három író, három hang, három történet. Másodjára sem volt kisebb élmény, hiába nem terveztem újraolvasásokat, ezt a könyvet imádtam, és örültem, hogy – ha furán is időzítve – de ismét elolvastam. Mindenkinek ajánlom, azoknak is, akik nem igazán kedvelik a romantikus könyveket, mert egy rendkívül üdítő fiatalos olvasmány rengeteg poénnal. J

„Már-már olyan érzés volt, mintha repülőn ülve egyszer csak megszólalna a kapitány a hangosbeszélőn át: „Hé, emberek, csak most jutott eszembe, hogy landolásban nem vagyok valami menő. Úgyhogy azt hiszem, addig fogok körözni a levegőben, míg valaki elő nem áll valami jobb ötlettel.””

„Sam vállat vont, mintha ezzel jelezné, hogy a karácsony problémája őt már meghaladja, s a jogrendszer sem képes semmit kezdeni a dologgal.”

„Láttam, ahogy felhúzza a szemöldökét az „érintőlegesen” szóra. Amit én elég sokat használok. Noah egyik kedvence, tőle tanultam el. Jó lenne, ha nem használnám mások előtt, mert tulajdonképpen a mi szavunk. Emellett az sem biztos, hogy az „érintőlegesen svéd” kifejezés odavetése sokat segít, amikor épp egy idegent igyekszünk meggyőzni arról, hogy a négy kerék terén semmiféle hiányt nem szenvedünk.”

„A házakat mintha riasztóan véletlenszerűen pottyantották volna le a helyükre – összevissza, egymástól eltérő távolságra, mintha a tervező (bárki legyen is) így szólt volna: „Kövessük csak ezt a macskát, és ahol leül, ott majd építünk valamit.””

„- Adeline, egyáltalán nem kellene ennyire megnehezítened a dolgokat a magad számára – mosolygott rám. – Buta kislány, hiszen sosem az számít, hogy mit ad nekünk a világ. Hanem az, hogy mim mit adunk a világnak.”